 
vissza
Tajvan őslakosai vándorló
ausztro-ázsiai (maláj-polinéziai) népcsoportok leszármazottai,
akik sokezer évvel ezelőtt telepedtek meg a szigeten. A kilenc
– saját nyelvvel, kultúrával és szokásokkal rendelkező –
törzshöz tartozók száma ma már kevesebb, mint 400 ezer fő.
A kínaiak már a 3. században
megjelentek a szigeten, de a szárazföld déli területeiről
csak a 6-7. században érkeztek jelentősebb számban telepesek.
1206-ban Tajvan a kínai császárság protektorátusa lett,
azonban csak a 17. századtól indult meg a tömeges áttelepülés.
1590-ben portugál hajósok érkeztek
a térségbe, akikre olyan mély benyomást tett a sziget természeti
szépsége, hogy a „Formosa” (gyönyör[ű) névre keresztelték.
1624-ben a sziget déli részén hollandok, északon pedig
spanyolok létesítettek hídfőállást. 1641-re a hollandok
kiszorították a spanyolokat és egészen 1661-ig ellenőrzésük
alatt tartották a szigetek, amikor Koxinga
kínai tábornok vette át a hatalmat és önálló királyságot
alapított a manchu Qing-dinasztia ellen, a Ming-dinasztia hatalma
visszaszerzésének elősegítésére.
1683-ban a Manchu (Quing)-dinasztia
elfoglalta Tajvant. 1886-ban, az akkor 2.5 millió lakosú sziget
Kína egyik tartományává vált, majd az első kínai-japán háború
után, 1895-től japán gyarmati uralom alá került, egészen a
II. Világháború befejezéséig.
Az erőszakosan fellépő, korrupt
Kuomintang (KMT) adminisztráció ellen széleskörű mozgalom
bontakozott ki a szigeten. Az 1947. február 28-án kirobbant népfelkelést
a központi kormány vérbe fojtotta és elkezdődtek a „fehér
terror” évei. (A „228” tömegmegmozdulás évfordulója –
„A Béke Napja” – a demokratikus átalakulás óta nemzeti
ünnep.)
A kínai Kommunista Párt és a
Nemzeti Párt (Kuomintang) közötti hatalmi harc polgárháborúhoz
vezetett. A Mao Zedong vezette kommunista erők katonai győzelmét
követően, 1949 decemberében, Chiang Kai-shek tábornok és
mintegy 2 millió támogatója Tajvan szigetére vonult vissza, és
itt hozták létre - a Sun Yat-sen által vezetett polgári
forradalom győzelmét követően, 1912. január 1.-én kikiáltott
- „Kínai Köztársaság” ideiglenes székhelyét, a szárazföld
feletti befolyás visszaszerzésére készülve.
Annak ellenére, hogy a polgárháborút
követően a szigetre érkezők a sziget lakosságának alig 15%-át
képviselték, a 600 ezres Kuomintang hadsereg erejére építve,
Chiang átvette a sziget kormányzását, rendkívüli állapotot
vezetett be
és diktatórikus eszközökkel erősítette meg hatalmát,
valamint a szárazföldről betelepültek vezető szerepét.
Az Egyesült Államok politikai támogatásának,
katonai jelenlétének köszönhetően, a Kínai Népköztársaság
tartózkodott attól, hogy fegyveres erővel próbálja kikényszeríteni
az országegyesítést. Több mint két évtizeden keresztül a
tajpeji kormányzat képviselhette Kínát az ENSZ-ben is, míg
1971-ben, a nemzetközi politikai változások következtében kénytelen
volt átadni helyét a Kínai Népköztársaságnak. Ezzel
felgyorsult a „Kínai Köztársaság” külpolitikai
elszigeteltsége. A világ országainak túlnyomó része deklarálta
az „egy Kína-elv” elfogadását és nem tart fenn diplomáciai
kapcsolatot Tajvannal. (A sziget államiságát jelenleg mindössze
23 ország, valamint a Vatikán ismeri el.)
1975. április 5-én, 87 éves korában
meghalt Chiang Kai-shek. Yen Chia-kan elnökségét követően,
1978 májusától Tajvan új vezetője fia, Chiang Ching-kuo lett,
aki alapjaiban nem változtatott az autokratikus politikai
rendszeren, de széleskörű, sikeres gazdaságfejlesztési
programot indított el, melynek hatására a sziget gazdaságának
modernizációja és növekedése jelentős mértékben
felgyorsult. Elnöksége utolsó éveiben Chiang óvatos politikai
reformokat kezdett: 1987-ben eltörölte a statáriális bíráskodást
és engedélyezte az ellenzéki csoportosulások rendezvényeit,
sajtókiadványainak megjelenését.
Chiang Ching-kuo 1988-ban bekövetkezett
halálát követően, az általa kiválasztott, tajvani születésű
Lee Teng-hui lett tajvan elnöke, aki megszűntette a rendkívüli
állapotot. Az 1991 decemberi elnökválasztáson, a szavazatok
71%-át megszerezve, Lee stabilizálta hatalmát és az ugyancsak
a szigeten született Lien Chan miniszterelnöki kinevezésével
megerősítette a Kuomintang tajvani szárnyának pozícióját.
1996 márciusában került sor
Tajvan történelmének első közvetlen elnökválasztására,
amelyen a választásra jogosultak 95%-a vett részt. Lee Teng-hui
a szavazatok 54%-át
kapta meg és a széleskörű támogatottság birtokában felgyorsította
a politikai rendszer demokratizálását. Egyidejűleg határozott
lépéseket tett Tajvan de facto függetlenségének megerősítésére.
Bejelentette az „egy Kína-politika” felmondását, hangsúlyozva,
hogy Tajvan és Kína viszonya két független állam kapcsolataként
értelmezhető, s így Tajvan joggal formál igényt önálló
ENSZ tagságra.
A demokratikus átalakulást
beteljesítő, 2000 márciusi szabad, többpárti elnökválasztáson
az ellenzék jelöltje, Chen Shui-bian győzött és ezzel véget
ért a Kuomintang több mint félévszázados egyeduralma. A
Demokratikus Haladó Párt (DPP) kormányzati pozícióba kerülésével
hivatalos politikává vált a tajvani identitástudatot, nemzeti
szuverenitást és önálló államiságot hangsúlyozó, függetlenségi
irányvonal.
Tajvan, mint a világgazdaságban
fontos szerepet játszó, fejlett piacgazdaság, 2002 januárjában
– egy nappal a Kínai Népköztársaság után – felvételt
nyert a Világkereskedelmi Szervezetbe (WTO), „Separate Customs
Territory of Taiwan, Penghu, Kinmen and Matsu” elnevezéssel.
A 2004 márciusi elnökválasztáson
Chen Shui-bian alig 30 ezer szavazattal kapott többet, mint
ellenfele Lien Chan. Az ellenzék az eredményt megkérdőjelezte,
arra hivatkozva, hogy DPP az elnök és az alelnök elleni tisztázatlan
merénylet-kísérlettel manipulálta a választókat.
Az elnökválasztással egyidejűleg
megtartott első tajvani népszavazás, amely Tajvan Kínával
szembeni önvédelmi képességének megerősítéséről szólt,
eredménytelennek bizonyult.
Chen Shui-bian elnökségének második
periódusát a Szoros-közi feszültség éleződése jellemezte.
Tajvan és Kína viszonya tovább romlott azt követően, hogy a kínai
törvényhozás elfogadta az „elszakadás elleni törvényt („antisecession
law”), amely Kína szuverenitásának és területi integritásának
megvédése érdekében szentesítette a „nem békés” eszközök
alkalmazását, és tovább növelte a szigetre irányított rakéták
számát.
Miközben a kínai vezetés elzárkózott
a demokratapárti kormányzattal való tárgyalástól, élénkítette
kontaktusait a tajvani ellenzéki pártokkal, amelyek deklarálták
az „egy Kína-elv” - saját értelmezésük szerinti - elfogadását,
összhangban az 1992. évi tajvani-kínai egyeztetések eredményeként
elért konszenzussal. 2005-ben történelmi jelentőségűnek minősített
látogatást tett Pekingben Lien Chan, a KMT vezetője, majd James
Soong, a Néppárt elnöke. Mindkét ellenzéki politikust fogadta
Hu Jintao elnök is.
Chen elnök – miközben a status
quo fenntartása melletti elkötelezettségét hangsúlyozta - további
lépéseket tett Tajvan formális függetlenné válásának irányába.
Megszűntette a Nemzeti Egyesítési Tanácsot, hatályon kívül
helyezte a Nemzeti Egyesítési Irányelveket és kezdeményezte
az Alkotmány-reformját. Egyidejűleg a DPP-kormány diplomáciai
kampányt kezdett a „Tajvan” név alatti ENSZ, illetve WHO
tagság megszerzésére.
2006 második felében az elnök
családtagjait érintő korrupciós ügyek miatt mély
belpolitikai válság alakult ki. Az elnök lemondatására irányuló
tömegtűntetések azonban nem érték el céljukat és az ellenzéki
pártok bizalmatlansági indítványai is sikertelennek
bizonyultak. Chen Shui-bian csak ideiglenesen vonult vissza a
politikai vezetés első vonalából és a későbbiekben az elnök
olyan mértékben stabilizálni tudta hatalmi pozícióit, hogy a
kormánypárt vezetését is átvette és meghatározó szerepet játszott
a parlamenti- és elnökválasztási kampányban.
Az ellentmondásos függetlenségi
politika, a gazdasági és szociálpolitikai problémák elmélyülése,
valamint a korrupciós botrányok hatására a DPP támogatottsága
olyan mértékben csökkent, hogy a párt megrendítő vereséget
szenvedett a 2008 januári parlamenti választáson, és a 113 tagúra
csökkentett új törvényhozásban a Kuomintang, 81 képviselői
helyet szerezve, meghatározó többséghez jutott.
A 2008. március 22-én megtartott
elnökválasztáson is az ellenzéki jelölt, Ma Ying-jeou, Tajpej
előző polgármestere győzött meggyőző fölénnyel, a
szavazatot 58.4%-át megszerezve. (Ellenfele, Frank Hsieh, korábbi
miniszterelnök volt.)
Az elnökválasztással együtt
megtartott és a DPP választási kampányának fókuszába állított,
széleskörű nemzetközi elutasítással találkozó ENSZ népszavazások
eredménytelenek voltak.
A 2008. május 20-án hivatalba lépő
új elnök, Ma Ying-jeou, a Kínával való kapcsolatok fokozatos
normalizálását és békemegállapodás megkötését jelölte
meg fő politikai céljaként.
vissza
TOP
Iroda |
Hírek | Tajvan | Gazdaság | Kultúra | Linkek
|
